Több éves főiskolai képzés során állandó kihívást jelent a főiskolai keretek között 30 órában átadni egy gyakorlatias tartalommal rendelkező ismeretegységet. Az elméleti háttérismeret mellett a diagnosztika és a terápia gyakorlatának saját élménye csak közelítő jelleggel érhető el. A közös találkozókat otthoni munkákkal kiegészítve a hallgatók diagnosztikus tesztfelvételt, fejlesztési tervet, eszközt készítenek. A munkájuk elemzés tárgyát képezik a közös találkozók alkalmával. A közös munkák során tapasztalati szakértő is csatlakozik egy alkalommal, akivel közvetlenül, őszintén beszélgethetnek a hallgatók a valós élethelyzetről.
A vizsga során sem az a cél, hogy bizonyítsam, mit nem tudnak a hallgatók, hanem a megszerzett tudás bemutatása, az esetleges hiányok célzott pótlása, közös ismeretrendezés. Ennek fényében titoktartási esketéssel játékos formában történik a vizsga, ahol a végén a hallgatók magukat osztályozzák, és még az előadásmódjukról is megtudnak néhány információt.
A 30 órás főiskolai képzés nem biztosítja, hogy a résztvevők diszkalkulia diagnoszták és terapeuták legyenek. Inkább mély és átfogó ismeretet nyújt a témában. A vágyott diagnoszta és/ vagy terapeuta tudás megszerzése érdekében érdemes a területen aktívan dolgozó szakemberek mellett pár évet eltölteni, ezzel biztosítva a gyakorlat megszerzését.
Gondolom, ez a szemlélet több szakterületen hasonló hiátust és megoldást vet fel.