Kreatív projekt önmotiváltan

A projekt munka minden korosztály számára alkalmazható módszer, amely előkészít a felnőtt feladatvégzésre. Célja a probléma megoldása vagy a produktum elkészítése. A projektmunkában megvalósul egy önindíttatásból született együttműködés. Minden projekt matematikai elemet is tartalmaz, ezáltal a számolási zavart mutató gyermekekkel is alkalmazható. Mindenképpen biztosíthatunk a projekt módszerrel sikerélményt.

A projektmunka jellemzője
– tapasztalat alapú,
– a résztvevők életkori sajátosságait figyelembe veszik,
– aktivitásra sarkall,
– közösségformáló.

A projektmunka elemei
– előzetes tervezés
– témaválasztás
– célkitűzés
– tervezés/szervezés: feladat  leosztás, időtervezés,
– zárás és értékelés

Dyscalculiaport gyakorlata – Vonat fondue
Kaptunk dísztököt és néhány tökszárat kreatív alkotáshoz. A fiam, mivel megszokta a rendszeres alkotást, rögtön kapott a lehetőségen. Már útközben magyarázta, hogy vonatot szeretne készíteni, amiben olvasztott csokit teszünk. Bevallom, 17 órakor nem ez volt a vágyam, de ekkor megszólalt bennem a jelzőrendszer. Itt a lehetőség, hogy ismét tanuljon valamit, amit maga kezdeményezett. Tudatosan projektben kezdtem gondolkodni.
1) Kértem, hogy tervezze meg rajzban, hogyan fog kinézni, és ezáltal gondolja végig, hogy minden megvan-e. Átszámolta, hogy minden kellék megvan-e. Kiderült, hogy hiányzik a csoki.
2) Elbicikliztünk a boltba megvenni a hiányzó kelléket. Milyen jó, hogy nekikezdtünk a projektnek, hisz még mozogtunk is ezáltal.
3) A terv alapján beosztottuk a feladatokat és a felelősségeket. Én vállaltam a csoki olvasztását, kiöntését. Felmerülő kérdés esetén konzultációt ajánlottam a fiamnak.
4) Nekikezdtünk az alkotásnak. Közben kiderült, hogy nincs fű a sínek alá. A tervezett szerecsendió reszelés helyett tárkony levelek kerültek a sínek közé. Ezek a tapasztalatok lehetőséget adtak rá, hogy átéljük a pozitív problémamegoldást.
5) A kész mű volt a vacsora fénypontja. A pozitív visszacsatolás a közös, jó hangulatú vacsora.

Matematikai elemek a projektben
téri tájékozódás: térben és síkban: tervrajz, vonat elemeinek összeállítása
számlálás: kellékek száma
becslés: a vonatokba tett gyümölcs mennyiségének tervezése,
alapműveletek: tervezés során összeadás, kivonás

Mindeközben a legfontosabb, hogy közös minőségi időt töltöttünk együtt, ami majd a történetünk részévé válik.